Vizualitás, kommunikáció

Mi neurotipikusok, ha a kommunikációt említjük, akkor rögtön a beszéd jut eszünkbe. Ez azért van, mert nekünk a kommunikációs csatornák közül messze a beszéd van az első helyen. Viszont sokféleképpen lehet kommunikálni. Ismerős szlogen lehet, hogy egy kép többet mond minden szónál. Itt már nem szavakkal képekkel kommunikálunk és mégis megértjük, sőt. Lehet üzenetet hordozni, testszaggal, testbeszéddel, vokális jelekkel. 

Az autistát mindig úgy képzeljük el - még ha kiválóan beszélőről is van szó - hogy az elsődleges kommunikációs csajtornájuk nem a beszéd, nem a szavak, hanem a vizuális megjelenítés. Az autisták világában a vizualitás egészen más fokon működik, mint nálunk. Sokan mondják magukról, hogy vizuális típusok és ez részben igazi is lehet, mert könnyebb elképzelni egy folyamatot, ha látjuk, mintha csak olvasunk róla. Ha megnézzük videón, hogy kell összeszerelni az ikea bútort, befűzni a varrógépet, megsütni egy sütit, stb., akkor könnyebben kivitelezzük mi is. Viszont, ha csak olvasnánk róla, akkor is meg tudnánk valószínűleg csinálni csak nehezebb lenne. Ezzel szemben egy autista agyát úgy kell elképzelni, hogy nekik az élet dolgait videókban kellene lejátszani, mert nekik a vizualitás a kommunikációjuk elsődleges nyelve. Ahelyett, hogy azt mondod neki, "állj oda", inkább mutasd meg és mondjad is közben. Ha úgy tetszik, el kell játszani a feladatot, mint egy színházban. Sokkal könnyebben fogja érteni és idővel nyugodtabb is lesz, mert tudja, hogy tőled a szöveg mellé lesz vizuális megsegítés is érkezik. 

Az a tapasztalatom, hogy ezt sajnos még a szakemberek sem tudják rendesen kivitelezni. Állanak és folyamatosan beszélnek, adják az utasításokat, de közben nem mutatják meg, hogy kell például feldobni a labdát, majd elkapni, hogyan kell követni a szemünkkel. Vizuális segítség nélkül a gyerek sokszor csak ott áll és próbálja dekódolni a beszédet. Amint túl sok utasítás érkezik egy mondatban, túl kevés vizuális kapaszkodó van, új is a helyzet annál nehezebben érti. A beszédet és a vele együtt járó érzelmeket fárasztó is dekódolni nekik, ezért előbb is fáradnak el. 

A Náray mesélte, hogy ő nem tartozik az ikonokkal, jelekkel kommunikáló generációhoz. Neki azt értelmezni, hogy oda van írva a sütőre, hogy be/ki sokkal egyszerűbb, mintha a jelet keresné. Na most az autistának ilyen beszéd. Ezért, ha autinak akarsz feladatot adni játszd el vele együtt, akár többször, mert ezt vissza tudják pörgetni az agyukban míg a beszédet kevésbé. Az autizmusról egy következő aranyszabálya, hogy ők más kommunikációs csatornát használnak, mint mi! Ezt nagyon fontos észben tartani. 

A blogról

Az élet úgy döntött, hogy egy hihetetlenül szuper neurotipikus gyerek mellé kapok egy csodálatosan fantasztikus autista gyereket is. Minden nap van szerencsém megtapasztalni, hogy attól még, hogy ennyire különböznek a gyerekeim, mégis sokban hasonlítanak. Vannak az életnek olyan szegmensei, ahol ugyanazon elvek alapján lehet őket terelgetni és bizony vannak olyanok, amikor figyelembe kell venni a különbözőségüket. 

Úgy tapasztalatom, hogy sokak fejében már megvan ez a fogalom, hogy autista. Beugrik róla az Esőember. Szemfülesebbeknek Sheldon Cooper vagy az a fura gyerek a suliból de, hogy valójában mit jelent autistának lenni sokan nem tudják. A nem tudás pedig indokolatlan félelmet és elutasítást generál. Természetesen én, mint neurotipikus nem tudhatom pontosan milyen autinak lenni. Én is az autizmus spektrum egy szeletét látom minden nap és én erről az egy szeletről szeretnék időről időre írni, mert  úgy érzem - ha már így alakult az életem - nekem ez feladatom, hogy másokkal megismertessem az autizmus egy valódi arcát. Hogyha csak egy embert közelebb viszek ennek a világnak a megismeréséhez és megértéséhez már megérte. 

Az első és talán legfontosabb, amit megtanultam az autizmusról, hogy a saját auti gyerekemhez "értek" a legjobban. Az én gyerekem egy olyan auti, akinek a szociális-kommunikáció és a beszéd nehezebben megy. Ettől még az elmúlt években rengeteget fejlődött. Boldog ovis, aki teljesen beilleszkedett az integráló oviba. Egy nonverbális, értelmi fogyatékos autistáról nem tudnék túl sokat hitelesen állítani, mert nem vagyok hozzá közel és mert egészen más vele az élet. Nincs két egyforma állapot, nincs két egyforma gyerek. A diagnosztika is megkülönbözteti az autizmus bizonyos formáit. 

Az autizmus egy spektrum és pont annyira különbözőek az autik, mint amennyire mi, neurotipikusak különbözőek vagyunk. Vannak, akik a Harvardra járnak és vannak olyanok, akik egész nap egy falat bámulnak. Olyan hihetetlen történet is van, hogy a falat bámuló, nem beszélő, értelmi fogyatékosnak titulált autista végül diplomát szerez és a világ egyik leghíresebb autistája lesz. Ő Temple Gradin, akiről film is készült. Talán érdemes vele kezdeni tanulni az autizmusról, mert ő az ékes példája annak, hogy az autizmus nem egy konstans állapot. 

Ez a blog nem a gyerekemről és az állapotáról fog szólni, hanem arról, hogy hogyan lehet ezzel együtt élni, hogyan lehet beintegrálni magunkat az autisták közé és őket közénk. Hogyan élem meg ezt én szülőként, miken megyek át lelkileg, mi segített, mi hátráltatott és a legfontosabb, hogy mit lehet tanulni az autizmusról nekünk neurotipikusoknak.